Felpörgeti a fejlesztést a 3D nyomtatás

Behozhatatlan lemaradást szenvedhetnek el azok a gyártóvállalatok, amelyek a következő években nem kezdenek el foglalkozni a 3D-nyomtatással. A világpiacon már a vállalatok 23 százaléka használja ezt a technológiát.

Nem kell hónapokat várni az első funkcionális tesztekre a gyártóvállalatoknak, néhány óra alatt elkészíthető az első prototípus 3D-nyomtatással, amely amellett, hogy nagyban felgyorsítja a termékfejlesztést a hozzá kapcsolódó költségeket is töredékére redukálja.

Legyen szó akár autóiparról, akár háztartási elektronikai cikkekről, amely gyártók nem kezdik el használni ezt a technológiát, hamarosan behozhatatlan lemaradást szenved el

– mondta lapunknak Falk György, a Varinex Zrt. igazgatótanácsának elnöke. A szakember a műanyag és a fém alkatrészek gyártásában lát jelenleg nagy bővülési lehetőséget a 3D-nyomtatásnak. Elmondása szerint, ha egy fröccsöntéssel előállítható alkatrészekből egymillió darabot kérnek, akkor jelenleg még jobban megéri a hagyományos technológiát használni, amely a fröccsöntő szerszámkészítés és az azzal való gyártás, de ha csak ezer darabra van szüksége a vállalatnak, akkor egyértelműen az alkatrészek, termékek 3D-nyomtatása a kifizetődőbb. Ezt felismerve már több mint 150 magyarországi cég vásárolt a Varinex-től 3D-nyomtatókat. Globálisan megfigyelhető trend, hogy főként a pótalkatrész-gyártásban kapott nagyobb szerepet ez a technológia, mivel nagy költségeket lehet vele megspórolni: nem áll a tőke a alkatrészben, és nem kell raktározni sem, ha akkor nyomtatják ki, amikor szükség van rá.

A Varinex Zrt. 22 éve foglalkozik 3D-nyomtatással, csak néhány évvel ezelőttig gyors prototípusgyártásnak nevezték. A cég igazgatótanácsának elnöke elmondása szerint, még ma is találkoznak kétkedőkkel, akik idegenkednek a nyomtatott alkatrészektől.

Ma már a legszigorúbb iparágban, a repülőgép-gyártásban is használnak nyomtatott fém alkatrészeket, ha ott elfogadott, akkor arra bátran alapozhat minden ágazat

– emelte ki Falk György. Hozzátette, nincsenek adatok arról, hogy hány hazai vállalat használja a technológiát, sokan azért nem árulják el mit nyomtatnak, mert azzal a konkurenciának is versenyelőnyt jelenthetne. A világpiacon viszont már a vállalatok 23 százaléka használja a technológiát. A gyártó vállalatok esetében azonban észrevehető, hogy egyre többen veszik igénybe ezt a nyomtatást, mivel a Varinex nemcsak forgalmazó, hanem 3D-nyomtatási szolgáltatást is nyújt, gyakran kapnak megrendeléseket 3-5 ezer darabszámos megrendelésekre.

Egy professzionális ipari 3D-nyomtató ára 5 és 500 millió forint között mozog, a magyar piacon csak két nagy forgalmazó van, illetve egyre többen foglalkoznak a hobbi 3D-nyomtatókkal.

Utóbbi annak köszönhető, hogy néhány éve lejártak a 3D-nyomtatáshoz kapcsolódó szabadalmak, és kialakult egy hobbinyomtató világ, ahol már kimondottan olcsón lehet nyomtatókhoz jutni, ezek azonban ipari termékek esetében nem tudják az elvárt minőséget hozni.

Forrás: Világgazdaság napilap

A Stratasys F120 3D nyomtatója

Megérkezett a Stratasys F120 3D nyomtató

A Stratasys új, F120 3D nyomtatója átformálja az ipari szintű asztali 3D nyomtatást

A minden eddiginél egyszerűbben használható Stratasys F120 3D nyomtató megbízható, pontos, összetett és funkcionális alkatrészeket biztosít – a versenytársak asztali 3D nyomtatási megoldásainál akár 3-szor gyorsabban.

Stratasys F120 3D nyomtató

A 3D nyomtatást alapjaiban átformáló Stratasys F120 3D nyomtató egyszerűen használható, ipari szintű additív gyártási technológiát kínál a tervezők, mérnökök és oktatók új generációja számára. A Stratasys által kínált FDM nyomtatók F123-as sorozatának új tagja, az F120 3D nyomtató széles körű közönséghez juttatja el az ipari szintű 3D nyomtatást. Egyszerű kezelés, távoli felügyeletet és exkluzív 3D nyomtatási hardvert kínál, amely kiemelkezdő megbízhatóságot és ismétlési pontosságot eredményez.

Stratasys F120 3D nyomtató összehasonlítása

Az F120-as nyomtatóval a technológiában nem jártas felhasználók is egyszerűen megkezdhetik a 3D nyomtatás használatát a tervezőstúdióban, az irodában vagy oktatási környezetben.

Számos asztali 3D nyomtatóval csak a megfelelő technikai tudás birtokában lehet megbízható és pontos alkatrészeket gyártani, azonban a Stratasys F120 3D nyomtató úgy tervezték, hogy minden alkalommal kiváló minőségű 3D nyomtatott modelleket állítson elő. Nincs folyamatos kalibráció, a berendezés azonnal nyomtatásra kész. Az érintőképernyő felhasználóbarát, a GrabCAD Print szoftverrel történő munkafolyamat leegyszerűsíti a 3D nyomtatási feladatokat.

Nem kell választani a kiváló teljesítmény és az ár között! Töltse le az F120 3D nyomtató termékismertetőjét, és tekintse meg, hogyan teljesít a nyomtató a versenytársaihoz képest >>>

Stratasys F120 3D nyomtató

A gyors prototípus-készítéstől a szerszámkészítésen át a teljes gyártásig

Az egy rendszeren belül is többféleképpen felhasználható F120 3D nyomtató a gyors prototípus-készítéstől kezdve a szerszámkészítésen keresztül a teljes gyártásig mindent támogat. A versenytársak által kínált asztali megoldásoknál 3-szor gyorsabb nyomtatást kínál. A tesztek tanúsága szerint a berendezés folyamatos magas szintű teljesítményt nyújt, és a nagy méretű zárt alapanyagtárolók kapacitása által akár 250 órányi megszakítás nélküli nyomtatást tesz lehetővé.

A Stratasys F120 3D nyomtató az egyetlen olyan berendezés ebben az árkategóriában, amely a fejlett technológiai színvonalnak és a minőségi alkatrészeknek köszönhetően nagy pontosságot, megismételhetőséget és felhasználói beavatkozás nélküli gyártást tesz lehetővé.

Stratasys F120 3D nyomtató összehasonlítás

„A Stratasys már több, mint három évtizede irányadóként szolgál, amikor az ipari szintű 3D nyomtatási technológia teljesítményéről, megbízhatóságáról és pontosságáról van szó. Az autóipar, a repülőgépipar és az egészségügy vezető vállalatai számítanak az általunk biztosított, meg ismételhető, méretpontos, 3D nyomtatással készülő modellekre, akár prototípusok, akár végfelhasználói alkatrészek készítéséről van szó” – mondta Omer Krieger, a Stratasys termékekért felelős ügyvezető alelnöke.

„A Stratasys F120 3D nyomtató még a leghétköznapibb felhasználók számára is elérhetővé teszi napjaink legmodernebb technológiáját, amelynek köszönhetően a piacon elérhető asztali 3D nyomtatók képességeit messze túlszárnyalja. Még soha nem bizonyult ennyire egyszerűnek, hogy a 3D nyomtatás mindenki számára elérhetővé váljon, a szakterületen tanuló diákoktól elkezdve a legkisebb tervezőstúdiókon keresztül a minden funkciót betöltő prototípuskészítő részlegekig, amelyek a tervezők minden igényét kielégítik azzal, hogy biztosítják számukra a munkájukhoz szükséges eszközöket.”

Bizonyított teljesítmény

Az F120 3D nyomtató teljesítményét több, mint 1200 órányi tesztelés szavatolja a legfontosabb területeken: az alkatrészek strapabírósága, a pontosság és a kinyomtatott alkatrész és a CAD-fájl egyezése terén. A nagyobb méretű rendszerek előnyeit kínáló F120 3D nyomtatóval a felhasználók összetett, innovatív terveket is magabiztosan nyomtathatnak.

Krieger hozzátette: „Miközben sok elemző a belépőszintű 3D nyomtatási szegmens jelentős mértékű növekedéséről számol be, tapasztalataink szerint sok cég és szervezet még mindig küzd azzal, hogy ipari szintű modelleket tudjon előállítani az első vagy második próbálkozásra, amelyek képesek hozni a csúcskategóriás rendszerek megbízhatóságát és megismételhetőségét. Ez érezhetően hátrányos helyzetbe hozza a kisebb tervezőirodákat és oktatási intézményeket. A Stratasys F120 3D nyomtató megfelel az ügyfelek igényeinek, és elérhetővé teszi a rendkívül hatékony alkatrésznyomtatást a mérnöki és tervezőcsapatok számára, akár egy irodával odébb, akár több kontinensen szétszórva dolgoznak.”

Töltse le a független szakértő által készített tanulmányt, amelyben a Stratasys F123 sorozatú 3D nyomtatóit négyféle asztali nyomtatóval hasonlították össze: az F123 sorozat 3D nyomtatói nagy előnnyel végeztek az élen. >>>

Stratasys F120 3D nyomtató összehasonlítás

A Stratasys F120 a 3D nyomtató az F123-as sorozatának többi tagjához, az F170-eshez, az F270-eshez és az F370-eshez csatlakozik – amelyek a megbízható FDM technológia és a tervezéstől a nyomtatásig használható GrabCAD Print szoftver előnyeit ötvözik.

További információ a Stratasys F120 3D nyomtatóról >>>

Stratasys F120: megfizethető, valóban ipari minőségű 3D nyomtatás

A VARINEX szakértői húszéves 3D nyomtatási tapasztalattal segítik Önt a 3D nyomtatási eljárások kiválasztásában, továbbá gyártástechnológiai tanácsadással támogatják vállalatának versenyképességét. Ha Ön profittermelő 3D nyomtatás bevezetését tervezi, vagy esetleg a meglévő gyártási folyamatait szeretné optimalizálni, keresse szakértő kollégáinkat!

VARINEX Zrt. 3D nyomtatás üzletág feliratkozás hírlevélre VARINEX Zrt. 3D nyomtatás üzletág ajánlatkérés

A 3D nyomtatás nem csodamódszer, de óriási előnyei vannak

A 3D nyomtatás nem csodamódszer, de óriási előnyei vannak

Falk György stratégiai igazgató

Legyen az az autó- vagy repülőgépipar, az oktatás vagy egészségügy, a 3D nyomtatás rohamos léptekkel hódítja meg ezeket a felhasználási területeket. Precíziós prototípusok, kommunikációs modellek, egyedi tömeggyártott alkatrészek, szerszámok hirtelen házon belül is előállíthatóvá válnak. Ez a technológia átírja a terméktervezés, a gyártástechnológia, a tesztelés eljárásait. Itt az alapanyagok már eleve tanúsítvánnyal rendelkező “nyersanyagai” az elkészítendő alkatrésznek.

A budapesti központú VARINEX Informatikai Zrt. élen jár az újító technológiával történő gyártásban és prototípus-szolgáltatásban. Többfajta eljárással dolgozó gépeik akár a legegyszerűbb kommunikációs (bemutató) modell, akár a legbonyolultabb geometriájú fém alkatrészt is képesek legyártani. A VARINEX által használt berendezések nem asztali nyomtatók. Sőt! Az egyik legnagyobb gyártó, az EOS 3D nyomtató gyártó vállalat P110-es lézer szinterező gépállomása egy egész szobát igényel, és a Stratasys műanyag szálas (FDM-technológiájú) gépei is masszív, embermagasságú darabok.

Világszínvonal a budapesti telephelyen

A 3D nyomtatás körül sok a médiazaj, ami az ipari szereplők számára vegyes hatást ér el. Mert hiába tud mindenki a technológiáról, a legtöbben az asztali megoldásokat azonosítják vele – mondja Falk György stratégiai igazgató, többször is hangsúlyozva, hogy aki ipari felhasználásra keres additív technológiai megoldást, annak csakis az ipari 3D nyomtatók jöhetnek szóba.

 Stratasys FDM gyártóberendezések
Stratasys FDM gyártóberendezések

A VARINEX-nél háromfajta eljárással dolgoznak. FDM-technológiájú gépből három dolgozik az üzemben, a hőre lágyuló műanyagos eljárással főként működőképes prototípusokat, koncepciómodelleket gyártanak. A PolyJet 3D nyomtatási technológia egy, a Stratasys által szabadalmaztatott additív gyártási módszer. Öt ilyen, 0,1 mm-es pontosságú gép dolgozik a VARINEX telephelyén. A szelektív lézer szinterezés (SLS) során pedig lézer olvasztja össze a poliamid vagy fém szemcséket, és ebből épül fel az adott modell.

Tanácsadás és ismeretátadás

A VARINEX az ipari gépekkel szolgáltat és forgalmazza is azokat, valamint nagy súlyt fektet a tanácsadásra. A modell jól működik, hiszen a termék helyben történő legyártásával az ügyfél meg is ismerkedik a technológiával, és ha állandó igénye lép fel a 3D gyártásra, akkor nagy valószínűséggel gépet is vásárolni fog. A vállalat fontosnak tartja, hogy az ügyfelek saját use case-eiken keresztül próbálják ki az ipari 3D nyomtatás tudását, mert így lehet a legjobban megismerkedni a szolgáltatásokkal, a technológiában rejlő lehetőségekkel. 

A kommunikációs (bemutató) modell házon belül is előállítható

Nem visszük be az erdőbe az ügyfelet, mindig tisztázzuk, hogy vannak olyan alkatrészek, amelyeket nem lehet 3D nyomtatással létrehozni. A 3D nyomtatás nem csodamódszer, de óriási előnyei vannak. Nincs előgyártmány, nincs marópálya-generálás, mint a CNC-gépek esetében. Gépeinkbe akár 72 órányi munkát lehet feltölteni, és azok gyakorlatilag felügyelet nélkül elvégzik a munkát – mondja a szakember.

Nem csodamódszer

A 3D-nyomtatás sok előnyének egyike a hihetetlenül gyors és rugalmas gyártás. Vannak alkatrészek, amelyek pár másodperc alatt készen vannak. Az igazgató szerint az ügyfelek nagyra értékelik az őszinteségüket: valóban vannak esetek, hogy vissza kell utasítani egy munkát, mert a 3D-eljárás sem lehet válasz mindenre.

Soha nem voltam annyira elvetemült, hogy azt mondjam, a 3D nyomtatás mindent ki tud váltani. Az ipari, professzionális 3D nyomtatásnak is vannak határai: a műanyagnál 0,1 milliméter, a fém esetében 0,05 milliméter. Ha valakinek ennél pontosabb alkatrész kell, azt utólag fel kell fúrni vagy csiszolni – magyarázza.

 SLS/PA alkatrészek, amelyeknek gyártási ideje 4 másodperc/darab
SLS/PA alkatrészek, amelyeknek gyártási ideje 4 másodperc/darab

Referenciák a McLarentől

A VARINEX számára nagyon jó marketingértékkel bír, hogy anyacégük, a Stratasys a McLaren Forma-1-es autójához gyárt alkatrészeket 3D technológiával. Így készült a hidraulikavezetéket tartó konzol, a rugalmas rádiókábelkorbács-tartó, a szénszálas kompozit fékhűtő csövek és a hátsó szárnyvéglap. A VARINEX következetesen vallja, hogy ipari prototípusgyártás, egyedi tömeggyártás csak a csúcstechnológiájú ipari 3D nyomtatókkal lehetséges, mert csak ezek a berendezések képesek nyújtani az autóipar által megkívánt minőséget. Itt az első, az ötvenedik, és az ötezredik alkatrésznek is azonosnak kell lennie a prototípussal. Ezt a műanyag szálhúzásos asztali nyomtatógép nem tudja nyújtani, az állandó minőség biztosításához komolyabb felszerelések szükségesek.

Kisebb fröccsöntő cégeket sokszor keresnek meg piaci ügyfelek kisszériás igényekkel. De még a legegyszerűbb termékhez is le kell gyártani az öntőszerszámot, és ez rövid határidőre nem készül el. Ha viszont az anyag engedi, akkor 3D technológiával két napon belül elkészül a termék. Így a fröccsöntő kkv minket keres fel, és velünk készítteti el a hozzá érkezett megrendelést. És így jól jár, mert nem veszti el a megbízást – mond példát arra, hogy a kkv-k hogyan tudják kihasználni a 3D technológia előnyeit.

 Az EOS SLS/PA szolgáltatás berendezései
Az EOS SLS/PA szolgáltatás berendezései

Diszruptív technológia

A 3D nyomtatás olyan területekre is hatással van, mint a logisztika. Miért tartson raktáron és miért fuvaroztasson messziről nagy mennyiségű alkatrészt a gyártó, ha azt igény esetén helyben is elő tudja állítani? Erre ismert példa az EOS 3D technológiai vállalat Daimler EvoBusszal kötött üzlete, amelynek során több százezer pótalkatrész készülhet el 3D nyomtatással, rengeteg időt és raktárteret megspórolva.

Az additív manufacturing radikálisan lerövidíti a piacra kerülés idejét. Ennek mérnökök, építészek, termékfejlesztők, formatervezők, szerszámtervezők, műanyag fröccsöntők látják legnagyobb előnyét. És valószínűleg a VARINEX ügyfelei is, megrendelés-állományban nem állnak rosszul. Falk György nem titkolt büszkeséggel mondja, hogy május elejéig megcsinálták a tavalyi forgalmukat. A technológia valóban rohamléptekkel terjed Magyarországon is.

Forrás: Autopro.hu